Bemutatkozás
A NICOM Wireless Internet magánvállalkozásként jött létre, mely 2008. év végéig működött ebben a formában. 2008. decemberében megalakult a Nicom Wireless Kft., mely új szolgáltatásokat valamint új díjcsomagokat kínál Előfizetői részére. A Kft. szolgáltatási területe Bács-Kiskun és Baranya megyékre terjed ki. Elsősorban azoknak az Előfizetöknek kívánunk alternatívát nyújtani, akiknek folyamatos internetkapcsolatra van szükségük, azonban nem akarnak a szolgáltatásért magas díjat fizetni. A Nicom Wireless Kft. erre kínál ésszerü megoldást. A korlátlan forgalmú szolgáltatáson túl minden díjcsomag felár nélkül tartalmazza a fix publikus IP címet.
Elsősorban azokon a településekre szeretnénk szolgáltatásunkat kiterjeszteni, ahol egyéb internetes kapcsolódási pont kiépítése nem lehetséges ill. ahol a fajlagos beruházási költségek magasak. A szolgáltatás árát a lehetőségekhez képest próbáljuk alacsony szinten tartani, az ár-érték arányt folyamatosan javítani, amint arra lehetőség nyílik.
TÁJÉKOZTATÁS
A Kormány bejelentése alapján az alap-és középfokú oktatásban digitális munkarendben részt vevő diákok és családjaik, illetve az alap-és középfokú oktatásban digitális munkarendben tanító pedagógusok ingyenes vezetékes internetszolgáltatásban részesülnek 2021 márciusában.
A kedvezmény igénybevételét az alábbi módon lehet bejelenteni:
Amennyiben már regisztrálta igényét és erről visszaigazolást is kapott, további teendője nincsen.
Március 10-26. között jelenti be igényét és szolgáltatása már működik, vagy legkésőbb március 26-ig létesítésre kerül, igényét a nicom@nicom.hu címen az alábbi adatok megadásával kérheti:
- előfizető neve
- az internet szerződés szerinti igénybe vételi helye.
Az e-mailhez csatolni szükséges a gyermek diákigazolványának másolatát (mind a két oldal).
Az igénybejelentés beérkezését és elfogadását visszaigazoljuk.
A 30 napos kedvezmény a számla kibocsátását követően nem érvényesíthető.
Amennyiben további kérdései vannak, a megadott e-mail címen szíveskedjen jelezni!